+36-96-495-143
tundervarkunszigethu

Újévi kezdet a nagycsoportban!


2017.01.31.
Kedves Szülők!

Sok szeretettel köszöntünk Benneteket 2017-ben is!

Az ünnepek elteltével minden visszazökkent a régi kerékvágásba, annyi különbséggel, hogy most az új játékok, a slágerek, amint azt néhány képen majd láthatjátok is. Ezúton szeretnénk mi is mindenkinek megköszönni, hogy pártolójegy vásárlással, vagy egyéb felajánlással hozzájárult a gyerekek bőséges karácsonyához!


Naptári évet újat kezdtünk ugyan, más azonban nem változott. Röviden szeretnénk tájékoztatni Benneteket az elkövetkezendő időszak eseményeiről:
  • Február 1-én, szerdán negyed 4- negyed 5-ig Erika tart fogadóórát
  • Február 2-án, csütörtökön fél 5- fél 6-ig Andi tart fogadóórát
  • Február 3-án, pénteken Győrújfalura viszünk 5 kisgyermeket rajzversenyre (Az érintett szülőket időben tájékoztatjuk)
  • Február 6-án gyümölcsnap lesz a csoportban
  • Február 7-én otthoni játék-napot tartunk
  • Február 10-én, pénteken tartjuk óvodánkban a hagyományos farsangi bált, melyen reméljük -a korábbi évekhez hasonlóan- minden kisgyermek beöltözik jelmezbe. A régi hagyományokkal szakítva (rágcsálnivalót, innivalót lehetett hozni) idén az SZM tagokkal megbeszélve ezen változtatni szeretnénk. Erről érdeklődhettek az SzM tagoktól az alábbi elérhetőségeken:
Bélaváriné Virág Margit  70/326-8727 vagy Szalai-Danka Ildikó 70/317-9672-es
telefonszámon illetve nálunk is.
 
 Sajnos a tél, igazi arcát megint csak az ünnepek elmúltával mutatta meg. A sajnos annak szól, hogy Télapó nem tudott szánon érkezni, s karácsony sem igazán fehérben pompázott. Mi mindenesetre nagyon örültünk, hogy havas, télről szóló verseinkhez, dalainkhoz igazi hátteret is kaptunk! Néhány képet láthattok arról, mennyire élvezték a gyerekek az „igazi” telet. Még egy apró hóembernek is örülhettünk pár napig. Sajnos a nagyobb hó állaga nem volt alkalmas arra, hogy nagyobbat is „építsünk”. Csak reménykedni merünk benne, hogy erre is lesz még alkalom hamarosan.
 
Január 18.-án, szerdán kedves invitálásra ismét Iskolanyitogatón jártunk. Hangulatos, játékos angol kézműves foglalkozáson vehettek részt gyermekeink, illetve az érdeklődők Szilvi néninél a 4. osztályban. Az ott készült képeket megtekinthetitek a galériában.
 
Január 20.-án „teaházban” jártunk, a középső csoportosok, s Marika néni kedves meghívásának eleget téve. A gyerekek (s mi felnőttek is) többféle teát megkóstolhattak, igazán hangulatos környezetben. Néhány képen próbáltuk megörökíteni az eseményt. Ezúton is köszönjük a meghívást!
 
Kérjük, kísérjétek figyelemmel oldalunkat, próbálunk ezúton is rendszeresen tájékoztatni Benneteket az aktuális eseményekről, a csoport életéről.
 
Teljes galéria megtekinthető a www.tundervarovoda.hu/gallery/ujevi-kezdet-/oldalon.
 
Erika- és Andi néni

Hírek, aktualitások

Tájékoztató óvodai beiratkozásról a 2024/2025-ös tanévre
Szeretettel várunk minden érdeklődőt június 28-án, szerdán 16:30-tól a kunszigeti plébánia udvarára, ahol az illatos növényből dísztárgyakat készíthetnek.
Immár 7. alkalommal rendezett rajzversenyt február 3.-án, pénteken a győrújfalui óvoda, melyre 5 fős csapatokkal lehetett nevezni. Vendéglátóinkkal együtt hat település nagycsoportosai mérték össze tehetségüket rajzolásban, festésben. Óvodánkat: Beke Attila, Fülöp Lara, Kuller Jázmin, Tóth Bendegúz, illetve Varga Viktória képviselte.

Fotógaléria


Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat