| Hétköznapi angol |
|
Kedves Szülők! A tanév elején tartott szülői értekezleten többségi igényként merült fel az, hogy az angol nyelv a gyerekek mindennapi életében, hétköznapi szituációkban is helyet kaphasson. Nem 30-40 perces, kötött „iskolás” formában, hanem az óvoda napirendjéhez igazodva, valós élethelyzetekbe ágyazva. Mindenki saját képessége, gyorsasága, kapacitása szerint sajátíthatja el. Számonkérés nem követi, formája közvetlen napi rutinba beágyazott.
Egy diplomás nyelvtanárnő segítségével, óvónőinkkel közösen kidolgoztuk ennek a módszernek a tematikáját. Igyekeztünk természetes szituációkba építeni az angol nyelvet, így első témaköreink az étkezés és a mosdóhasználat lesznek. Ezen szituációkkal a gyerekek napjában többször is találkoznak, így alkalmuk lesz sokszor hallani az ide tartozó angol kifejezéseket. Az óvónők által használt szó- és kifejezéskészlet folyamatosan bővül majd, erről mindig naprakész információt találhattok honlapunkon.
Úgy gondoljuk, hogy napjainkban az idegen nyelv(ek) elsajátítása nélkülözhetetlen, amit talán nem lehet elég korán elkezdeni. A szakemberek véleménye szerint az angol nyelv hangzókészlete (diftongusok, triftongusok és aspirált hangzók) lényegesen különbözik a magyar nyelvtől, ezért a megfelelő artikuláció és intonációs rendszer kialakítása érdekében ajánlott a minél korábbi „nyelvtanulás” .
Minden nyelv tanulásakor nyelvi gondolkodást építünk, nyelvtani prototípusokat alakítunk ki. A gyermek agya nyelvi párhuzamokat állít, alapvető következtetéseket von le, megfigyeli miben hasonló, miben eltérő a két nyelv. A nyelvtanulás javítja és fejleszti a gyermek asszociatív képességét, nyelvi kifejezőképességét és eszköztárát.
A korai nyelvtanulás talán legfontosabb érdeme az, hogy ebben az életkorban alakulnak ki az agyban a nyelvi idegrendszeri pályán a megfelelő kapcsolatok (neuro szinopszisok). Ha ebben az életkorban a gyermek mindent két nyelven hall és rögzít, akkor az agyának nyelvtanulásért felelős területén kétszer annyi kapcsolat jön létre, mintha ugyanezt csak egy nyelven tenné. És ez olyan elõny, amit késõbbi életünk során nem tudunk behozni. Mindezek ismeretében, szakértőnk segítségével és folyamatos felügyeletével, március elejével két csoportban (kis- és középső csop.) elkezdjük az angol nyelv bevonását a mindennapi életünkbe. Szándékaink szerint szeretnénk ezt teljesen szokványos dolognak tekinteni és anélkül beépíteni a mindennapjainkba, hogy ez különösebben megváltoztatná a napirendünket. Úgy gondoljuk, hogy ők is nyitottak lesznek az újdonságra és nagyon hamar (1-2 héten belül) részesévé válhat ez a program is az óvodai életünknek. Érdeklődjetek bátran az óvónéniknél, várjuk mindenirányú visszajelzéseiteket! |

